Vártuk vagy nem vártuk, de akkor is eljön a karácsony. Megvan ennek az ünnepnek a maga atmoszférája, ilyenkor háttérbe kerül a hétköznapokat megtöltő munka, rohanás, “figyelmetlenség”. Ez alatt a néhány nap alatt akarunk bepótolni mindent, amit az előző 36X alatt nem csináltunk meg (legalább is én ilyen vagyok/voltam). De idén elengedem, inkább a családomra, a barátaimra fordítom az időt, ahelyett, hogy a laptopot bújnám.
Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!
Köszönöm, hogy velem tartottatok 2016-ban, bízok benne, hogy nem vált öncélúvá a blog és találkozni fogunk 2017-ben is.
Természetesen ez a bejegyzés sem, maradhat szakmai rész nélkül.
Itt most klasszikusan semmilyen technikai kérdésre nem akarok választ adni, csupán egy-két Solid Edge ST9-es újdonságok elevenítek fel. Itt is sok mindent megtanulhatsz, ha figyelmes vagy.
Vigyázzatok magatokra, jó pihenést!