Solid Edge 2023 – Ragyogóbb verzió

December is a munkáról és a #SolidEdge-ről (is) szól. 😉

Az év végének a közeledtével is rengeteg dolgom akad. Itt van például a III. 3D nyomtatással készült hídépítő verseny, amit a BGSZC Mechatronikai Technikumban rendeztek meg. Ezen az eseményen Melkovics Peti kollégámmal vettem részt az Enterprise Group színeiben. Középiskolás fiatalok terveztek hidakat és nyomtattak ki, amelyeket a ‘”hídtörő” gép (szakítógép) segítségével szét kellett törni. Az nyert akinek a hídja nagyobb terhelés mellett semmisült meg. Jó volt látni, hogy az egy tanárból és a 2 diákból álló csapatok mennyire gondosan kezelték műveiket. Az eseményt mérlegeléssel kezdték, mint a boxban, hisz holtverseny esetében a kisebb súly döntött volna. Érdekes esemény volt, jövőre is megyünk, gratulálunk a versenyzőknek és a szervezőknek egyaránt!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Idén is készülünk az Adventi tipp és trükk sorozattal. Ennek az a lényege, hogy gyermekkorunknak megfelelően (ott csoki volt) 24 részes sorozatban mutatunk meg különböző újdonságokat a Solid Edge-ből vagy a hozzá kapcsolódó portfólióelemekből. Láthattok videókat FLOEFD-ből, Solid Edge CAM Pro-ból de elő fog kerülni a KeyShot is.

A Facebook oldalunkon publikáljuk a napi videókat: Solid Edge HUN | Facebook

Solid Edge szakma, mint mindig

A Solid Edge 2023 megérkezésével sok újdonságot fognak használni az ügyfelek. Nem csak hogy fognak, hanem használnak is miután folyamatosan tartom az újdonság konzultációkat. Tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy tetszik az új verzió. Nem okoz problémát a módosult felhasználói felület sem, sőt sokan azt mondják, hogy nekik ez szimpatikusabb. Ízlések és pofonok, én több, mint 20 éve használom a Solid Edge, így bennem eléggé rögzült a parancsfüggő szalagsor működése. Miután nyitott vagyok az újításokra így egy-két nap alatt átszoktam a Vertikális parancstárra is, aminek van számos jótékony funkciója. De nem is itt akartam lehorgonyozni, hanem a Siemens Visual Material-nál.

Solid Edge stílus
Solid Edge 2023 – Siemens Visual Material

Ez mostantól elérhető a Solid Edge-ben is, ennek köszönhetően a modelleket még szebb bőrben tudjuk megjeleníteni. Ezt a felületstílus csomagot a Siemens hozta létre a felhasználók számára. A Solid Edge első implementációjában “csak” szerelés környezetben érhető el, de ebben a videóban bemutatom, hogy miként lehet használni alkatrész környezeteben is.

Íme, a gyakorlatban:

Az anyagokat átveszi a KeyShot, így ott kevesebbet kell “masszírozni” a modellt. Ígéret van arra, hogy alkatrész környezetben is közvetlenül elérhető lesz ez a funkció! És ha a fejlesztők azt ígérik… 😉 Minden jót!

A stílus maga az…

Vége a nyárnak! Ezzel nem mondtam újdonságot! Miért, volt nyár? 😉 Szinte onnan tudom, hogy a Solid Edge új verziója mindig nyáron „jelenik” meg.

Annyi munkánk volt, hogy nem is tudtunk igazán pihenni, de majd arra ráérünk máskor. Látom a rendszerünkben, hogy egyre többen jelentkeztek az EPLM Trends 2014-re, időarányosan 20%-al már most többen, mint tavaly. Köszi! Regisztráljatok és gyertek el szeptember 18-án, hogy legyen egy jó napunk! 😀

Ha minden úgy összejön, ahogy mi szeretnénk, akkor…

Beszéljünk egy kicsit a szakmáról is. A Felületstílusok tartalmazzák a modellek megjelenítési beállításait, milyen színű az alkatrész, hogyan néz ki az éle, a környezeti hatások hogyan hatnak az alkatrész megjelenítésére és még lehetne sorolni.

Ezeket célszerű a sablonfájljainkba létrehozni, mert akkor „mindig” használhatóak. De mi van akkor, ha visszafelé szeretnénk érvényesíteni az új Felületstílusokat? Munka, hát ezzel munka van. 😦

Erre használható a Stílusok szerkesztésén belül a Rendező! Ennek segítségével bármelyik fájlba „visszamenthetjük” a létrehozott felületstílust egyesével. Egyesével??? Akár ötszáz fájl esetén?! Felejtsük el, esélytelen!

Erre van egy nagyon szuper kiegészítés a következő helyen:

yyy:\Program Files\Solid Edge STX\Custom\OpenSave\bin\OpenSave.exe

Ez tudja azt, hogy ha az ott lévő SourceStyles.asm fájl felületi stílusait bemásolja a kiválasztott fájlokba, vagy a kiválasztott könyvtárban lévő fájlokban. Szóval, „csak” ennek a fájlnak kell tartalmaznia a megfelelő Felületstílusokat!

 opensave

Az OpenSave kiegészítés másra is jó, de erről egy másik bejegyzésben majd.

Az egész folyamatról itt láthatsz egy videót:

 

Remélem hasznos volt és regisztráljatok a rendezvényünkre!