Sokan vannak azok, akik mindig várják az újdonságokat, legyen az szoftver, autó vagy bármi, ami segítheti a munkánkat vagy a kikapcsolódást (vagy csak ki akarjuk elégíteni a „birtoklási” vágyunkat).
Valahogy így van ez nálam is annyi különbséggel, hogy a Solid Edge felhasználók ennek a folyamatnak a „katalizátorai”.
Mindenki kezd megbarátkozni a gondolattal, hogy lassan érkezni fog a Windows 10-es operációs rendszer. Úgy tűnik, hogy nagyon jó a „technical preview-nak” a sajtója, ami egyben már el is dönti a termék sikerességét.
Mit tesz néhány „megrögzött” Solid Edge user? Ahogy kijön a „TP” azonnal tolja fel rá a szoftvert és már nyúzná is, ha az működne… Miután még csak „béta” operációs rendszerről van szó, semmi sem garantálja, hogy futnak rajta a szoftverek. Ez így történt a Solid Edge esetében is, feltelepítés minden probléma nélkül ment, de a „3D” környezetek futtatása nem volt lehetséges… A felhasználó sok mindent szeret hallani, csak azt nem, hogy nem lehet! Ekkor van az, hogy jelzi az általunk is tapasztalt „jelenséget”, hátha tudjuk a gyógyírt. Van, amire nincs kihatásunk, így erre sincs „közvetlenül”, a hivatalos „logolós” utat pedig nem választhatjuk, mert azonnal azt a választ kapjuk, hogy ez még nem kiadott operációs rendszer, így ne is várjuk el, hogy működjön…
Mit lehet tenni ilyenkor, hogy a „felhasználó” elégedett legyen?
Sok év alatt, a vérrel-verejtékkel felépített „kapcsolati” hálót megmozgatva lehet elérni sikert. Ahhoz, hogy a Win10 TP-n fusson a Solid Edge nem kellett „sok minden”, csak egy „jól megírt” e-mail Matt Lombard-nak és egy pici türelem. Egyszer csak jön a következő karbantartási csomag, amelyben ott szerepel ez a sor:
„PR 7246559: ST7 on win10 crashes if you try to open anything except draft”
Ez azt jelenti, hogy ebben a karbantartási csomagban orvosoltak olyan problémát, ami „hivatalosan” még nem is létezik. 😉
Mi erre a proaktív user válasza:
„Pazar, működik minden!
Köszönöm még egyszer!
Attila”
Hogy tényleg fut-e a Solid Edge ST7 (MP4) Windows 10-en? Íme, a bizonyíték:
Azt nem állítom, hogy a „mi két szép szemünkért” került bele a Win10 kompatibilitás, de azt igen, hogy sokat tettünk érte és sokat teszünk értetek!
A magyar felhasználók a szinkron technológia használatában tényleg élen járnak, mindez mellett nagyon kritikusak is (hála a jó égnek, hisz ez viszi előre a dolgokat). A napokban ismét Kaposvárra sodort a szél egy igen nagy múltú céghez, akik más 3D-s szoftverről „nyargaltak” át Solid Edge-re. Szerencsém van, hogy mindig „jó társaságot” kapok? Azokkal a srácokkal is tök jó (volt) együtt dolgozni. Elmondásuk alapján a szinkron/vegyes használat segítségével jól lehet kezelni a konkurens fájlokat…
Ennyit bevezetésként is itt egy jó példa, ami akár tőlük is jöhetett volna…
Adott egy szinkron alkatrész és valahol egy felületcsoport, ezt a felületcsoportot kell hozzáilleszteni az alkatrészhez, mindezt az alkatrész környezeten belül!
Milyen megoldások lehetnek?
- Megoldhatjuk hagyományosban a „Felületek mozgatása” parancs segítségével
- Megoldhatjuk szinkronban a 3D-s Geometriai kényszerek segítségével
Barátaim, itt a bizonyíték:
Szumma-szummárom azt tapasztalom, hogy ma már nem nagyon van olyan felhasználó, aki „nem használná” a szinkront, ha te ilyen vagy, akkor itt az idő, hogy… 😉
Ha nem is a bejegyzésről, de az előtte lévő pár sorhoz… azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom…köszönjük a segítséget, nagyon építő jellegű két nap volt..
Érdeklődni szeretnék hogy a Windows 7 home premium 64 bit jó ehhez a rendszerhez?
Zsolt,
Örülök, hogy veletek “dolgozhattam”. Folytatjuk! 😉
Üdv!
Solid Edge 7 diákverziót próbálnék de windows 10 alatt nem akar dolgozni.
Esetleg tudnál javasolni valamit a problémára.
Üdv:István.
Reggel küldök infót, hogy boldogulj! 😉
István,
Kaptál ma tőlem e-mailt? Elvileg kellett! 😉
Üdv,
Imi
Üdv.
Ez a probléma nálam is fenn áll , esetleg nekem is tudnál segíteni?
Köszönöm a figyelmedet.
Válaszodat várom.
Dávid
Dávid,
Regisztrálj be a support.eplm.hu -ra és a letöltések alól eléred a Solid Edge ST7 MP10-et! Tölsd le, telepítsd!